Tovább tanulás, főiskola, nyelviskola Budapest

Hát azt gondolom, semmi nem egyszerű, amit meg kel tanulni, főleg, ha egy teljesen új dolgot tanulunk. Te jártál főiskolára, vagy esetleg nyelvtanfolyamra?

A tanulás soha nem könnyű

Akkor, amikor adott lenne a lehetőség, kevesen élnek vele, hogy tanuljanak. Emlékszem, mikor nekem azt mondták, hogy tanuljak tovább, eszem ágában sem volt. Alig vártam, hogy kiszabaduljak a padból, mert azt gondoltam, hogy a nagy betűs élet mennyivel könnyebb lesz majd. Most már tudom én is, hogy tévedtem, és jobban tettem volna, ha akkor maradok az iskolapad mellett, és nem felnőtt fejjel kezdek el újra tanulni. Persze anyám hiába mondogatta, hogy tanuljak tovább, hogy sokkal jobb lesz, és még lesz időm bőven dolgozni, de hajthatatlan voltam.

Pedig akkor mennyivel egyszerűbb lett volna még ülni és tanulni…

Az iskolapad mindig ott van

Egy fiatalnak, aki úgy érzi, hogy be van zárva a négy fal közé, sokkal nehezebb elmagyarázni, hogy miért jó tanulni, nem pedig dolgozni. Aki úgy érzi, hogy már több mint 10 éve tanul, és neki elege van belőle. Igen ám, de ők ég nem voltak a másik oldalon, mikor felnőtt fejjel kell beülni újra, újra meg kell tanulni azt, hogy hogyan is kell tanulni, mindezt pedig munka, és hairdresser-1098831_640család mellett adott esetben.

Mivel én sem hallgattam akkor anyámra, fodrásznak tanultam, ami szakmunkás bizonyítványt adott, aztán pedig munkába álltam. Szerencsre találtam elég hamar egy munkahelyet, ahol valamelyest tudtam érvényesülni is. Persze az elején inkább csak söpörtem, és hajat mostam, de végül az ollóhoz is odaengedtek.

Az idő múlása

Nekem ha jól emlékszem talán két év kellett, mire rájöttem, hogy lehet hogy evés lesz az a bizonyítvány, és hogy több kellene. Persze annyi bátorság már nem volt bennem, hogy odaálljak anyám elé, és azt mondjam, hogy igazad volt, elkezdtem keresgélni, hogy hol is lehetne esetleg érettségizni, vagy mi szükséges hozzá. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert miután utána jártam kiderült, hogy elfogadják a bizonyítványom egy részét, így nem kell az első osztálytól kezdenem az iskolát, hanem a 3. osztályba vennének fel.

Az összehangolás sem egyszerű

Mint a fodrászok nagy többsége, mi is váltott műszakban dolgoztunk. Igaz nekem nem volt családom, akkor még párkapcsolatom sem, e nem volt egyszerű összeegyeztetni még így sem a munkát a tanulással, iskolába járással. Voltak órák amikre nem értem be, vagy éppen már nem tudtam ott maradni, mert annyira későn volt, és nekem az utolsó buszt el kellett érnem hazafelé.

Mikor már mindent tudtam, és utána jártam, közöltem otthon, hogy beiratkoztam iskolába. Anyám mindenben támogatott, nem mondta azt, hogy látod megmondtam…hálás is voltam érte. Nehéz két év volt, és olyan is előfordult, hogy fel akartam adni, hiszen nem volt elég csak bejárni, még ha csak estin is tanul valaki, tanulni, dolgozatot írni akkor is kell, és tudás nélkül nem lehet.

A nyelv tanulása

Az idegen nyelv soha nem volt az erősségem meg kell hogy mondjam. Nem is nagyon szerettem tanulni sem, ettől féltem is, hogy bajban leszek vele.

Szerencsére az egyik közeli nyelviskola Budapesten indított egy tanfolyamot, így még oda is beiratkoztam. Hogy miért? Mert nekem két év alatt kellett mindent megtanulni, az előzi nyelv ismereteim nem számítottak, hiszen akkor németet tanultam, most pedig csak angolra volt lehetőség. Igen csak le voltam maradva a többiekhez képest, ezért kellett.

Keserves időszak volt némelyik, és nem egyszer álltam ott, hogy most nem megyek be többet, és nem érdekel, de mindig felálltam. Ma már nem bánom, mert megvan az érettségim is. Hogy hogyan tovább? Még nem tudom, most azt hiszem pihenek egy kicsit, és közben elgondolkodom a jövőn, hogy mit szeretnék csinálni, kezdeni az életemmel?.