Testápolás, helyes étkezés, rendszeres mozgás az egészséges élet titka

Úgy gondolom, hogy én egészséges vagyok. Nagyon sok gyümölcsöt, zöldséget és halat is eszek. De természetesen próbálom kerülni a gyors ételek fogyasztását. Néha azért eszek egy kis csokoládét, állítólag boldogsághormonokat termel. És mind ezek mellett csak néha eszek zsíros ételeket, vagy édességet. Próbálok tehát nagyon odafigyelni az egészségemre és az alakomra is, éppen ezért hetente több alkalommal is mozgok, sportolok. Állítólag nnapi 10 perc már egészséges, úgyhogy azért annyira nem kell aggódnom, mert ennyi minden napomba belefér többnyire. De nem csak belülről fontos, hogy egészségesek legyünk, hanem kívülről is, éppen ezért nem elhanyagolható dolog a testápolás.

A minap épp az interneten böngésztem, ahol rátaláltam egy oldalra, amin keresztül lehetett testápolókat rendelni és az egyiket én is kipróbáltam. Aloe vera – val és természetes növényi összetevőkből készült a termék. Elolvastam a felhasználási feltételeket is. Még kakaóvaj összetevőjűt is rendeltem, hiszen mindegyiknek nagyon jó, kellemes illata van és a hatásukkal pedig ugyan annyira meg voltam elégedve. Normál és száraz bőrre is használható, férfiaknak egyaránt. Rendeltem magamnak és a férjemnek is és ma már mind a ketten használjuk. Gyorsan beszívódik, úgyhogy nem vesz el sok időt a napomból, elég pár percet szánnom rá, még a napi 10 perc mozgásra szánt időnél is kevesebbet. Ezek a hidratáló kémek nagyon fontosak a bőrnek, többek között akkor is, amikor sportolunk aktívan, vagy napon vagyunk, vagy sokat tartózkodunk vízben, tehát állandóan valaminek ki van téve a bőrünk. A testápolónak köszönhetően viszont mindenhol puha lesz a bőröm, akár csak egy aprócska baba popsin és nem lesznek bőrkeményedéseim, mint ahogy eddig voltak a sportolás miatt, például a súlyemelés hatására, vagy pedig akkor, amikor magas sarkút vettem fel.

Szóval mind a mozgás, mind a táplálkozás, de a bőrápolás is az egészséges életmódhoz kapcsolódik. Hiába tartod be az egészséges táplálkozás legfőbb pontjait, ha kívülről nem teszel semmit a szépséged és egészséged érdekében. Fontos, hogy minél változatosabban, minél többféle élelmiszerből, különböző ételkészítési módok felhasználásával állítsuk össze étrendünket. Ne ragaszkodjunk a megszokotthoz, ízleljünk meg más ételeket is, kipróbálás után mondjunk csak véleményt, ne legyenek előítéleteink. A sokszínű, nem gyakran ismétlődő ételsorokat tartalmazó étrend önmagában komoly biztosítékot jelent arra, hogy minden szükséges tápanyagot megkap a szervezetünk. Naponta négyszer-ötször étkezzünk. Egyik étkezés se legyen túlságosan bőséges vagy nagyon kevés: minél egyenletesebben osszuk el a napi táplálékmennyiséget. Együnk nyugodtan, kényelmes körülményeket teremtve, nem kapkodva. A főtt ételeket elkészítésük után mielőbb tálaljuk, ne tároljuk melegen órákig. Legyen meg a napi megszokott étkezési “menetrendünk”, lehetőleg mindig azonos időpontban együnk. És természetesen mind ezek mellett naponta is legalább egy pár percet mozogjunk valamit aktívabban, akár csak menjünk le és fel háromszor egymás után a lépcsőn. A helyes táplálkozás nem jelenti egyetlen ételnek, élelmiszernek a tilalmát sem, azonban célszerű egyeseket előnyben részesíteni, mások fogyasztását csökkenteni. Nincsenek tiltott táplálékok, csak kerülendő mennyiségek! Bőséges fogyasztásra javasolt: elsősorban gyümölcsök, zöldség- és főzelékfélék, hal, továbbá barna kenyér, burgonya. És még valamit ne felejtsünk el, hogy minden nap, vagy legalább is rendszeresen használjuk a testápolónkat, ami nem csak külső védelmet nyújt a bőrünk számára. Az intenzív ápolás megjár a testünknek és lelkünknek is és van is rá lehetőség, úgyhogy mi használjuk ki ezeket, éljünk velük.

Együnk egészséges ételeket, táplálkozzunk egészségesen, sportoljunk rendszeresen, mozogjunk eleget és használjunk testápolót a bőrünk védelme érdekében, ami kívülről pajzsként védi a mi legfontosabb szerveinket, amiknek köszönhetjük drága és csodálatos életünket.