A salgó polc az edzőterembe is jól jön

salgo polc

Az egészség nagyon fontos dolog. Manapság az emberek azt mondják, hogy nincs idejük edzeni, sportolni, sok az elhízás, ami miatt korábban elhalálozunk, azonkívül rengeteg betegség az elhízásból és a rossz, egészségtelen életmódból ered. Én erre tettem fel az életem, egészen pontosan már kiskoromtól kezdve edző akartam lenni. A testnevelés volt az iskolában az egyetlen olyan tantárgy, amit élveztem, és élvezettel csináltam a feladatokat. A többit nem szerettem. Persze a szüleim nem voltak elragadtatva, de egy idő után megértették, hogy nekem csak ehhez van tehetségem és motivációm, máshoz nem. A sok külön tanár segítségével elevickéltem az érettségiig, és sikeresen teljesítettem, de nagy kő esett le a szívemről, hogy íme már ezzel nem kell többet foglalkozzak.

Az én drága edzőm annó bíztatott, versenyezni is sokat voltam, de az álmom mindig is egy saját edzőterem volt. Az egyik haverommal vettünk egy saját termet. Bizony nem volt egyszerű művelet, de mi úgy gondoltuk, hogy az álmunkért megéri a sok pénz és kitartás.

Az új edzőterembe új polcok is kellenek. Sokat tanakodtunk a haverommal, Gergővel, hogy mi lenne a jó, míg végül ráakadtunk egy weboldalra, ahol nagyon jó ajánlatok vártak minket. Azelőtt még sosem hallottunk a RackingLog cégről, de a weboldaluk bíztató volt. Látszik, hogy nem kezdőkről van szó, hanem egy 25 éves múlttak rendelkező kereskedésről.

A polcfajták közül a salgó polc, vagy más néven fémpolc tetszett nekünk a legjobban. A leírás szerint csavarmentes kivitelbe kapható, ezáltal olcsóbb, mint a csavaros. Ráadásul egyszerűen és gyorsan össze lehet szerelni. Nagyon minőségi anyagból, horganyzott acélból készül. Nagy a teherbírásuk és könnyen állíthatóak a polcok.

Ami nekünk fontos volt, hogy praktikus legyen, sokoldalú, és mint már említettem, könnyen összeszerelhető. Miután kiválasztottuk, felhívtuk a kereskedést, és egy pár kérdést feltettünk. Ők kedvesen és segítőkészen válaszoltak, megmondtuk az edzőterem méreteit, és ehhez megfelelően választottuk ki a polcokat. Miután meglett a terv, már minden könnyen és simán ment. A végső összeg pedig belefért a kikalkulált keretbe. A polcok hamar megérkeztek és nagyon jól mutattak az edzőterembe.

Már azóta jó pár év eltelt, az emberek pedig örömmel jönnek a szép új felújított edzőterembe edzeni.